Skip to content Skip to footer

Tokaji Borvidék

A tokaji borvidék a Szerémség török leigázása után vált a magyarországi borvidékek királyává, s gyakorlatilag azonnal nemzetközi hírnévre is szert tett a tokaji bor. Nem véletlen, hogy már a 16-17. században megindult a tokaji borkereskedelem, illetve hogy 1737-ben királyi rendeletet kellett hozni a tokaji bor védelmében, mert a környéken mindenki tokajiként szerette volna értékesíteni borait. A rendelet szabályozta, hogy mely területek borát lehet tokajiként forgalmazni, amivel megszületett a világ elő zárt borvidéke.  

„Ferenc József idejében, amíg meg nem ismerkedtünk a filoxéra nevű szőlőféreggel: a Kopasz oldalai a legszebb zöld szoknyát viselték Magyarországon… A magyar fantáziákban a Kopasz magasabbra emelkedett, akár a lomnici, akár a gerlachfalvi csúcsoknál, mert Magyarország büszkeségét, a tokaji bort jelentette. Tokajban szőlőbirtokosnak lenni királyi passzió volt.” – írta Krúdy Gyula 1926-ban. S korabeli kutatásokra alapozva mindjárt azt is hozzátette, hogy Ferenc József kinek ajándékozott rendszeresen e borból: „Természetesen Viktória, a nagy angol öregasszony, a királyné foglalja el az első helyet azok között, akiknek Ferenc József borából küldeni kell. Meg kell hosszabbítani a “nagy öregasszony” életét, mert amíg ő él, addig biztonságos az élet Európában. (…) Bort kapott XIII. Leó, a római pápa, mert hiszen Szent István koronájáért el nem múlható hálával tartozik Őszentségének a mindenkori magyar király. A király fonott kosarai, amelyeket speciális kosárfonók készítettek a tokaji átalagoknak – szép fehér kosarakba belefonva színes vesszőkből a magyar címer -, az első diplomáciai küldeménnyel eljutottak a messzi Szentpétervárra a mindenkori orosz cárhoz, mert a magyar orvosok már régen kitalálták, hogy a muszkanátha ellen nincs jobb orvosság a tokaji bornál.”  

A tokaji bor ezáltal már a 19. században elérte azt a rangot, mellyel más hazai bor nem dicsekedhet: a legnagyobb uralkodók legkedveltebb itala lett. Nem véletlen, hogy a Tokaji Történelmi Borvidék 27 települését 2002-ben az UNESCO felvette a világörökségek listájára kultúrtáj kategóriában az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezredes egysége miatt.  

 

ÚSZT ÚSZT[/caption]